VIGYÁZ-6 Kft. története
Üdvözlöm, Nagy János vagyok a vállalkozás alapítója.
Sajnos ma olyan világot élünk, melyben különösen nagy figyelmet kell fordítani a meglévő tulajdon biztonságára. Ma már számos Vagyonvédelmi vállalkozás között lehet választani. Ezért is tartom fontosnak, hogy felhívjam figyelmét a cégem nyújtotta sokrétű, megbízható és kedvező áru szolgáltatásokra.
Nyolcvanas évek elején még nem voltak biztonsági őrök. Rendőrség vigyázta a javakat, több-kevesebb sikerrel. De mivel nem lehettek ott mindenütt, szükségszerű volt olyan emberek alkalmazása, akik elhivatottságot éreztek az ügy iránt. Jómagam 12-évig dolgoztam a Balaton partján, mások értékeire vigyázva. Ez idő alatt sok (elméleti és gyakorlati) tapasztalatot szereztem. Mikor már lehetett személy és vagyonőr vizsgát tettem, majd egy vagyonvédelmi KFT- nél helyezkedtem el. Ott rövid időn belül csoportvezetőként dolgoztam. Majd később több vállalkozás vezetésébe volt betekintésem. Azt tapasztaltam, hogy a munka megszerzése után már nem kisérték figyelemmel a felügyeletük alatt dolgozó biztonsági őröket. Ezért ők egyre kevesebb figyelmet fordítottak a feladataikra. Az ellenőrzések el- elmaradtával már nem volt fontos egyenruhájuk makulátlansága és a borotvát is ritkábban vették a kezükbe.
Napjainkban, egyre több helyen, az érkező partner a biztonsági őrökkel találkozik először. Egy magabiztos fellépésű, kiegyensúlyozott, feladatát jól ismerő szakember, pozitívan befolyásolhatja az Ön vállalkozásáról alkotott képet. Természetesen ez fordítva is igaz.
Tapasztalataimat összegezve, megalapítottam a saját vállalkozásomat, melyben fő szempontok: munkatársaim magas fokú szakmai tudása, ápolt megjelenése, valamint kifogástalan ruházata. Minőségi munkával, rugalmas vállalási árral próbáljuk felvenni a versenyt a már meglévő vállalkozásokkal.
Cégünk a 1987/95-ös kormányrendelet alapján alakult.
Társaságunk rendelkezik a jogszabályokban előírt valamennyi engedéllyel. Munkatársaink az 1998. évi IV.
törvényben engedélyezett kényszerítő eszközökkel vannak ellátva.
Köszönöm megtisztelő figyelmét.
Nagy János
ügyvezető